widget
Cseh Martin Junior 4. helyezett!

Cseh Martin Junior 4. helyezett!

Martin négy éves kora óta bringázik. Versenyezni is már egészen korán kezdett. Mindössze kilenc éves volt, amikor már a felnőttekkel csatázott a dual szlalom versenyeken, de a Kékes DH gyerek kategóriáját is megnyerte már párszor.    Megjárta már az eplényi országos...

bővebben
DH OB Eplény

DH OB Eplény

Nem meglepő módon idén is Eplény adott otthont a downhill országos bajnokságnak, sorozatban már a hatodik alkalommal. A meglepő sokkal inkább az volt, hogy a tavaly beharangozott és újra útjára indított kupasorozat idén újra elmaradt. Megint be kell érnünk egyetlen...

bővebben
VII. Várrom DH

VII. Várrom DH

Mivel ebben az évben nem rendezünk versenyt, megpróbálunk minél nagyonbb létszámmal a lehető legtöbbre eljutni. Az első ilyen volt idén az immáron hetedik alkalommal megrendezett Várrom Downhill Cserépváralján Kerékpárok szerinti bontásban két kategóriában mérettettek...

bővebben
Snowbike

Snowbike

Ritkán adódik olyan tél ,mint a mostani, amikor nem nagyon tudunk terepen bringázni a nagy hó miatt. Ezért végre valóra válthattuk régi álmunkat és és alaposan megismerkedhettünk a sítalpas bringákkal. Jónéhány évvel ezelőtt gondolkodtunk el elősször snowbike...

bővebben
DH Magyar Kupa II. Jashna

DH Magyar Kupa II. Jashna

A Downhill Magyar Kupasorozat második állomása a Szlovák Országos Bajnokság helyszínén Jasnán került megrendezésre, ami Szlovák Kupa és UCI C2 verseny is volt egyben. Csapatunk négy fővel indult a pontokért. Open kategóriában Balázs Bence, elitben Tóth Erik, Tóth Ádám...

bővebben
X. Kékes DH

X. Kékes DH

Sikeresen lezajlott az idei első versenyünk, ami a Downhill Magyar Kupasorozat első állomása is volt egyben. A versenynaptárunk kihirdetését követően felvettük a kapcsolatot az erdőgazdálkodóval, mivel a területen fakitermelést végeztek. A pálya felső részén rengeteg...

bővebben
Bike Check: Norco Aurum 6.2

Bike Check: Norco Aurum 6.2

Egyesületünk tagjai ebben az évben is kedvezményesen kaphatnak Norco Kerékpárokat. Két versenyzőnk Tóth Erik és Nagy Szilveszter élt is a lehetőséggel. Most Erik idei versenygépét láthatjátok. 2015 Norco Aurum 6.2   Évjárat 2015 Vázméret M Váz anyaga Alumínum Váz...

bővebben
VI. Várrom DH

VI. Várrom DH

Egyesületünk négy versenyzővel indult a VI. Várrom Downhill versenyen Cserépváralján. A fiúk a vasárnapi rossz idő ellenére is kitartottak és mindannyian a mezőny első felében végeztek! Tóth Ádám egy ezüst, míg Tóth Erik egy bronz éremmel térhetett haza. Újoncunknak...

bővebben

Támogatók

Partnerek

 

Adó 1%

Támogassa Egysületünket adója 1 %-ával!

Mátrai Betyárok KSE.

Mátrafüred 3232

Hegyalja út 50.

Adószám:

18591693-1-10