MBKSE

Tóth Erik 2015

Erik01A 2014-es junior válogatott kerettagunk első felnőtt szezonjáról olvashattok egy kis beszámolót. Erik megjárta a norvégiai világbajnokságot, ahol nagyon sok tapasztalatot gyűjtött, ezért a 2015-ös szezonnak nagy elszántsággal és egy új bringával vágott neki. 

DavidOrs-foto-Erik-2015

A 2014-es szezon után elhatároztam, hogy 2015-ben még több versenyen indulok és még több energiát fogok belefektetni a bringázásba. Már év vége előtt felmerült a kérdés a csapatnál, hogy váltsunk új bringákra, így Tóth Dávidnak és az egyesületnek köszönhetően a következő szezont már az új Norco Aurummal kezdhettem.

aurum 6 2

 

A bringát késve sikerült átvennem, így meglehetősen keveset tudtam használni, szokni az első verseny előtt, ami a VIII. Kékes DH-n volt. Ahhoz képest, hogy az évben először ültem bringán, és az első felnőtt kategóriás versenyemen vettem részt, sikerült a 4. helyen végeznem. Ennek ellenére nem éreztem magam elég felkészültnek az idei szezonra.

  DSC1964

Az első magyar pontszerző versenyt, ami az első iXS Európa Kupa, Kranjska Gora volt, kihagytam. Majd kénytelen voltam szüneteltetni egy hónapot az érettségi vizsgáim miatt.

Erik033

A második magyar pontszerző futamon  Jasnán (a szlovák kupasorozat egyik állomásán) már ott voltam. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, esett az eső és meglehetősen hideg volt. Az időmérő kör alatt is esett az eső, melynek következtében nagyon csúszóssá vált a pálya így sikerült elesnem. A döntő körre elállt, így jobban éreztem magam a bringán, jobban is teljesítettem, mivel utolértem az előttem haladót, aki nem tudott elengedni, így az eredményemen ez nem látszódott.

Erik02

Itt bizonyosodott meg bennem, hogy ezt az évet inkább a felkészülésnek, az edzésnek kell áldoznom. A szezonom hátralévő részét e tervek alapján folytattam. Természetesen azért az egyetlen itthon rendezett pontgyűjtő versenyen, Eplényben az Országos Bajnokságon rajthoz álltam. Viszont a szezonban sújtó balszerencse sorozat itt is utolért. A pénteki edzésen sikerült eltörnöm a kislábujjamat, majd a szombati top 30-as edzésen egy esés következtében elhajlott a kormány és leszakadt a váltó. Azonban a saját magam által kitűzött célt sikerült elérnem és végül a 14. helyen zártam a hétvégét.

Erik06
Ezt követően tovább folyt az edzés, és a bringám fejlesztése és hangolása.
A nyári edzéseknek köszönhetően az augusztusi IX. Kékes DH-ra már sikerült egy jó kondit összehozni. Az időjárás és természetesen a hangulat is remek volt. Jól éreztem magam a pálya nagyon tetszett, sokat jelentett számomra, hogy régi ismerősökkel, barátokkal versenyezhettem. Ez az eredményemen is tükröződött. Harmadik lettem Keresztes Péter és Várkonyi Viktor mögött. 

Az első felnőtt kategóriás évemben kitűzött célt végül sikerült elérnem. Top 15-ben végeztem az Országos bajnokságon, és sikerült felnőttben is dobogóra állnom a Kékes DH-n! 

Erik-dobogo


Szeptemberben egy szezonzáró bringázásra a Betyárokkal kiutaztunk Rózsahegyre. Ahol sikerült egy tényleges szezonzáró balesetet elszenvednem. A 4. körben benéztem egy ugrást, amiért fájdalmas árat fizettem. A felépülés után teljes erővel készülök a következő szezonra. Remélem sikerül még több versenyen rajthoz állnom és még jobb erdményt elérnem.

Végezetül szeretném, megköszöni a rengeteg segítséget támogatást a családomnak, a Mátrai Betyárok Kerékpáros Sportegyesületnek, valamint a gyöngyösi Pedálkerékpár szaküzletnek, továbbá mindenkinek, aki valamivel hozzájárult a felkészülésemhez.

Tóth Erik

AddThis Social Bookmark Button

Copyright by MBKSE 2012. All rights reserved. Created by VisioDESIGN

Top Desktop version